Közösen kell emlékeznünk a rémségekre

 

„Ez a legmegfelelőbb hely, hogy a Vajdaságban történt szörnyű eseményekről szóljunk” – mondta tegnap a Terror Házában Dejan Sahovic, Szerbia budapesti nagykövete. A diplomata a második világháború végén a kommunista jugoszláv partizánok által elkövetett, délvidéki, magyarellenes atrocitásokat bemutató tárlat megnyitóján arról is beszélt, hogy a januárban alakult új történészbizottságnak kell teljes körűen feltárnia az 1944–45-ös események pontos részleteit. Hozzátette, „a politikumot nem szabad beengedni, kizárólag a tudomány embereinek kell munkálkodniuk a sebek begyógyításán”. Dejan Sahovic jelenléte azért volt nagyon fontos, mert ez volt az első eset, hogy Szerbia hivatalosan, állami szinten is kimondta, és ezzel elismerte, hogy ezek az események megtörténtek.

„Talán az utolsó elbeszéletlen története Közép-Európának, ami hat évtizede a Vajdaságban történt” – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a délvidéki magyarok elleni vérengzésekről. Emlékeztetett arra, hogy „Közép-Európában mindannyian az első világháború áldozatai vagyunk, mert azt követően kaptak lábra olyan totális mozgalmak, amelyek eszméi alapján az ember tudott állat is lenni”. Különösen fájónak nevezte, hogy magyarok ezreit gyilkolták le jugoszláv kommunisták. Szerinte tettük a szerb történelemnek is fájó pontja. A második világháború végén a partizánok bosszút álltak a „hideg napokért”, amikor 1942-ben, magyar katonák razziái során, mintegy négyezer szerbet és zsidót pusztítottak el. A délvidéki magyarok közül csaknem tizenötezer embert öltek meg 1944-ben és 1945 elején, a Vajdaságból elüldözött magyarok száma pedig 85 ezerre tehető. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója elmondta, a kiállítással „a szembenézés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet”.

„Nekünk nem a felszabadulást hozták el a partizánok, hanem a halált” – mondta rövid beszédében Forró Lajos, a Délvidéki Mártírium 1944–45 Alapítvány elnöke, aki a nagyapját vesztette el a megtorlásokban, és 1992 óta kutatja a magyarellenes vérengzések történetét. A megnyitón többek mellett jelen volt Szili Katalin független parlamenti képviselő is. Az ünnepélyes megnyitó végén Rúzsa Magdi énekelt. A Magyar voltál, ezért! (Márai Sándor) – Délvidéki tragédia 1944–1945 című kiállítás az év végéig látogatható a Terror Háza Múzeumban.

Lázin Miklós András

Forrás: Magyar Hírlap Online